Barion Pixel

Tényleg ezt mind meg kell tennünk 30 éves korunk előtt?

Ma van a szülinapom. 27 éves lettem. Most ömlenghetnék arról, hogy mi minden van már mögöttem. Vagy bánkódhatnék azon, hogy mit szúrtam el az elmúlt években, és mit csinálnék másként utólag. Viszont ezt a bejegyzést nem ennek dedikálom. Inkább arról írok nektek, hogy mi van még előttem.

27

Manapság nagyon divatosak az 5 esztendős tervek, amiben az ember szépen rögzíti magának, hogy mit szeretne elérni az elkövetkező évek távlatában. Nekem ilyenem nincs, maximum egy vázlatos jegyzet van a fejemben arról, hogy nagyjából hol és hogyan szeretném látni magam pár év múlva. Számomra valahogy azt tanította az élet, hogy nem szabad nagyon terveznem. Olyan típusú ember vagyok, akik a tervektől befeszül, elveszíti azt a természetes rugalmasságát, ami a kiegyensúlyozott léthez szükséges. Ha valamit nagyon megtervezek, akkor biztos lehetek benne, hogy nem úgy alakulnak a dolgaim, mint ahogy kigondoltam. Aztán persze ebbe vagy belebetegszem, vagy legalábbis mérhetetlenül bosszankodom. Szóval nem tervezek, de attól még lehetnek vágyaim. Úgy döntöttem, hogy a 27. születésnapom tiszteletére készítek egy rövid bakancslistát, amiben azokat az élményeket, tapasztalatokat, tudást és személyiségfejlődést szedem össze, amiket szeretnék megélni és elérni a 30. születésnapomig.

Lássuk:

  • Szeretnék utazni! Nem úgy, mint egy átlag turista, aki évente egyszer a tengerparton sütteti a hasát. Sorozatutazó akarok lenni. Néha egy-egy idegen országban letelepedni, aztán ha honvágyam van, akkor hazajönni.

bigstock-Young-woman-with-guitar-on-the-36374518-620x420

  • Látni akarom New Yorkot, Londonban addig vásárolni, ameddig szétpattan a bőröndöm, Új-Zélandon, Új-Kaledóniában és Ausztráliában kalandozni. Megnézném még Kínát, elruccannék Kabulba, és talán furcsán hangzik, de Észak-Koreába is elmennék. Görögországban a forró homokba túrni a lábfejem, még egy hatalmasat bulizni Spanyolországban, visszamenni Szentpétervárra, Afrikában egy terepjáróból elefántokat lesni, a Tiltott városban kirándulni, Amszterdamban egy hajóhotelben éjszakázni. Nem is folytatom az úti céljaim felsorolását, hiszen szinte bárhova elutaznék, a lényeg az, hogy minél többet lássak a világból, és elég szabad legyek ahhoz, hogy ezt megtehessem.
  • Szeretnék egy könnyű szerelmet, egy komplikációmenteset. Egy olyat, ami nem csatákkal, stratégiázással, csalódásokkal és szívfájdalommal van megtöltve. Ez persze csak rajtam múlik. Szeretnék megtanulni felnőtt nőként párt választani, nem pedig tini lányként. Lassan talán megtanulom, hogy a bonyolult nem egyenlő az izgalmassal, a szenvedély pedig nem jár kéz a kézben a szenvedéssel.
  • Szeretnék még többet tudni!  Elkezdeni a doktori képzést, és engem foglalkoztató témákban kutatni.

PhD-and-coffee1

  • Szeretnék Szilágyi-Aszalós Boglárka lenni! Nem sok közöm van a Pálóczi családhoz, mindig is Szilágyi lánynak tartottam magam. Így elhatároztam, hogy az édesanyám és a nevelőapukám tiszteletére felveszem a nevüket.
  • Szeretnék kicsit felnőni! Nem rettegni a felelősségtől szakmai tekintetben és a magánéletemben.
  • Szeretnék mások elvárásaitól megszabadulni! Szeretném, ha nem a megfelelési kényszer hajtana, ha nem mások miatt hoznék meg egy-egy döntést. Ha együtt tudnék élni azzal, hogy másoknak „csalódást” okoztam azért, mert nem azt az utat járom, amit kijelöltek a számomra.
  • Szeretnék még felszabadultabb lenni a saját testemben, és végre véglegesen elfelejteni azt a sok buta gátat, amit az évek során belém neveltek!
  • Szeretnék független lenni, mindentől és mindenkitől! Nem csak elméletileg, nem csak játszásiból. Az a „tökös” csaj akarok lenni, aki egyedül tényleg pont annyira boldog, mint társaságban.

cropped-13

  • Szeretnék hasznos lenni a közösségemben! Bátor lenni és nem elcsendesedni, ha másoknak nem tetszik a mondanivalóm.
  • Szeretnék még több embert motiválni!

Végül, de nem utolsó sorban 30 évesen szeretném azt mondani, hogy nem éltem hiába!

Pálóczi Bogi

Kép és szöveg: Glitter and Fat

Ki az a Kozma Rita?

Legolvasottabb cikkek

Shop

Kapcsolódóbejegyzések

Ezek is érdekelhetnek: