Egy újságról a nap szépe tekint rám. Korához képest még mindig gyönyörű a 102 éves nagyi – szólnak a hírek -, és Victoria Beckham is, aki pedig annyira vékony, hogy tűbe lehet fűzni.
De csak azért is gyönyörű mindig mindenki! Újabb profilképek kellenek, amelyek alá sokan írják: “De szép vagy!” Gyerekek fotói, ahová szintén: “Gyönyörű!” A tizenéves, hormonokkal küzdő leánykák pedig azt látják: hulló hajjal, aszott banyaként inkább vagyunk gyönyörűek, mint bárhogy másként.
Kényszeresen próbáljuk azt üzeni a világnak, hogy elfogadjuk magunkat. Közben folyamatosan szorongunk, mert még mindig becsomagoljuk a nadrágba, a melltartóba azt a kis pluszt, mielőtt kilépünk az utcára.
De miért kell folyton gyönyörűnek éreznünk magunkat? Ha nincs elég önbizalmunk, akkor mindig úgy érezzük, hogy muszáj mindig eszméletlen jól kinéznünk, bármikor képesnek lennünk letagadni vagy 10 évet, mindenképp beleférni az egy számmal kisebb nadrágba. Akkor szorongunk és mindennap ostorozzuk magunkat, amiért idén sem lesz már “tökéletes strandtestünk”.
Belenéztem a tükörbe. Én is próbáltam gyönyörűnek látni magam.
A hajam ezerfelé, a szemeim alatt a három és fél éves nem alvás egyre mélyebb árkai. Sebaj! Én szembemegyek az árral, és csak azért is a belső számít! Basszus… A szemeim mögül a nagy nihil tekinget kifelé. Legalább olyan vagyok belül, mint kívül. Tökéletes összhangban vagyok magammal. Ahhh… majd a csücsörítés… az bejön általában. Mindent megtettem. Csücsörítettem így, csücsörítettem úgy, amúgy, emígy, nem költözött báj és értelem a tekintetembe.
Sebaj, gondoltam, nemsokára úgyis nagymama leszek, és ezektől a feszültségektől lelkileg már távol, jól megérdemelt nyugalommal unokázom majd.
Hahahahaha! – röhögtem magamon a következő pillanatban. – A nagyik ma már nem sütögetnek meg főzőcskéznek! Azoknak is dús cici kell, olyan magasan, hogy a vállal legyen egy vonalban, fel kell fújatnom az ajkaimat, hajbeültetés, ráncfelvarrás! Nem trendi már a pogácsaszaggatás, anyám!
Kerítettem is rögvest egy palackot, beletettem az üzenetet magamnak: “Szuperszexi nagyanyának kell lenned! Sodrófa végére súlyokat szerelni! Az unokával a kirándulás csak a konditerem és a futópálya közötti útvonalon lehetséges!”
A palackot eldugtam az edények közé. Amilyen sűrűn takarítok ott, épp tíz év múlva fogom megtalálni.
Bárcsak kidobná valaki addigra!
