Barion Pixel

Miért félünk a változástól?

Világunk állandó mozgásban van, mindig változnak a dolgok valamilyen irányba. Mondhatni ez, ahogyan mi is, a természet része, mégis sokszor félünk az új dolgoktól. Vajon mi lehet emögött?

Egy ember életében megszámlálhatatlan változók vannak. A párkapcsolatok, az iskolák, amikbe jártunk, a barátok, akiktől már eltávolodtunk, a munkahelyeink, a költözés utáni új házunk és szomszédaink, vagy akár csak a ruháink. Idővel a legtöbb dolog kicserélődik, vagy átalakul valami mássá.

Ha korábban csalódás, vagy veszteség ért bennünket, akkor könnyedén kialakulhat egy általános félelem a változástól.

Az agyunk egy nagyon érdekes szervünk, ha nem a legérdekesebb. Hihetetlen dolgokra képes, irányítja az egész testünket, és próbál megóvni minket. A félelem, mint alapvető érzéseink egyike is, épp ezért alakult ki. Régen a kardfogú tigristől óvott meg, ma sokszor akár tehetetlenné tesz egy teljesen hétköznapi (és egyáltalán nem veszélyes) helyzetben is. Az agyunk “szereti” a megszokott dolgokat, hiszen azokat ismeri, már tudja hogyan működnek, így egészen kiszámíthatóak. Úgymond kényelmesek. Az új dolgok viszont nem azok. Ott van a lehetőség arra, hogy nem lesz jó bennük valami, vagy akár az egész rossz, kellemetlen vagy fájdalmas lesz. Még ha nem is hiszed, de ez is egy lehetőség a fejlődésre, hogy magadból sokkal többet hozz ki. Elindulhatsz egy úton, aminek a végén önmagad legjobb formáját nyerheted el.

Nem szabad elfelejtened, hogy ugyannyira ott van az esély arra is, hogy az az új dolog, bár lehet teljesen más lesz, mégis jó lesz, sőt sokkal jobb, mint azelőtt.

Így légy bátrabb! Hisz nem tudhatod mi is fog történni igazán, vagy mit fog reagálni a másik.

A legtöbb, amit tehetsz, hogy igyekszel az álmaid és a boldogságod szerint cselekedni.

Mert a változás nem mindig rossz!

Ki az a Kozma Rita?

Legolvasottabb cikkek

Shop

Kapcsolódóbejegyzések

Ezek is érdekelhetnek: