Előre leszögezem, hogy ez csak egy kis szórakoztató irkafirka. Aki nem érzi magát banánnak, az ne is vegye magára a dolgot.
Miért vagyunk banánok?
Azért, mert mi is hasonlóan érünk, mint ez a csoda finom déligyümölcs. Kislányokként és tinédzserekként éretlenek vagyunk, zöld banánok, akik egy felnőtt nő ígéretét hordozzák magukban. Aztán 18-20 évesen elkezdünk beérni, már nem vagyunk olyan zöldek, az évek múlásával pedig egyre szebb sárga árnyalatot öltünk. Sokan közülünk már ekkor megérnek a családalapításra. Van, akinek a családja ezt teljes mellszélességgel támogatja, másoknál a mama ájuldozik, a papa meg dühösen szívja a fogát a gyermekáldás meg a házasság gondolatára, mert szerintük „ez a gyerek még nem is élt igazán”. Ebben a korban még nem elvárt, bár elfogadható, hogy az éppen sárga banánlány családot alapítson, de ugyanúgy az is belefér, hogy világot lássunk, vagy csak úgy a magunk kedvére tapasztaljuk az életet, tanuljunk vagy karriert építsünk. Ilyenkor még csak ritkán futunk bele a „Na mikor lesz már esküvő? Terveztek már az utódot?” vagy a még szomorúbb „Mikor találsz már valakit?” kérdésekbe. Sárga banánnak jó lenni! Gondtalan, szabad stádium ez.
Aztán megjelennek az első foltok a banánon. Igazából ez sem baj, hiszen a banán is akkor jó, akkor igazán érett, ha már kialakult rajta pár barna folt. Valahogy így van a nőknél is. A 20-as éveink végére, illetve a 30-as éveink elejére általában egész jól megérünk. Túl vagyunk jó néhány csalódáson, nagy szerelmen, kipróbáltunk pár munkahelyet, esetleg valahol stabil hátteret alakítottunk ki magunknak, illetve ekkorra már ezt-azt láttunk a világból. Sokan ekkor vállalnak gyereket, ekkor házasodnak. Jó nekik, nem lesz belőlük túlérett banán. Mert hogy ettől valamennyire mindenki fél. Fél a kicsit pöttyös banánnő, meg fél a család is. Ilyenkor már megszokott a „Mikor lesz már valakid?”, „Mikor házasodtok már?”, „Mikor indul a babaprojekt?” kérdések sora.
Az élet természetes rendje, hogy az ember családot alapítson, általában az is igaz, hogy a nők vágynak az utódokra. De mi van akkor, ha valaki ugyan testileg már barna foltos banánnak számít, lélekben viszont egy zöld főzőbanán szintjén mozog? Olyan nagy baj, ha valaki a túlérett korszakához közeledve alapít csak családot?
Szerintem nem baj, bár ezzel lehet vitatkozni. Néhány hete a rendkívül családcentrikus férfi kollégám tartott számomra kiselőadást a nők megtermékenyülési képességének és az életkornak az alakulásáról. Nagyon kedvelem a munkatársamat, sőt azt is tudom, hogy igaza volt azzal kapcsolatban, amit mondott, viszont mindennek ellenére kedvem lett volna hozzávágni a tűzőgépet, amikor közölte, hogy lassan kifutok az időből.
27 éves leszek, szóval nem gondolom, hogy teljesen igaza lenne. Sőt ha nagyon őszinte akarok lenni veletek, akkor meg kell valljam, hogy még nem is tartom magam érettnek arra, hogy egy másik életért legyek felelős. Szeretnék egyszer gyereket, de az 5 éves tervemben még nincs benne a babázás. Nem hiszem, hogy a 30-as éveim elején már bármiről le lennék késve, illetve akkor sem lennék szerintem kétségbeesve, ha csak az enyhén túlérett banán stádiumban jönne össze a gyerek.
Mindenki magának dönti el, hogy melyik társadalmi elvárásnak akar és tud megfelelni, és felesleges minden pillanatban a biológiai óránk ketyegését neszelnünk.
Pálóczi Bogi
Kép és szöveg: Glitter and Fat
