A tetoválásokkal kapcsolatban mindig is vegyes érzéseim voltak. Vannak olyanok – egészen sok –, amelyektől kiver a víz, és el sem hiszem, hogy egy épeszű ember például egy péniszt akar a mellei közé tetováltatni, vagy egy sátánfejet a karjára… Sorolhatnám tovább, de szerintem a péniszes példa már önmagában is elég személetes volt.
Aztán vannak azok a tetkók, amiket csillogó szemmel szoktam csodálni, de magamon sosem tudnám elképzelni őket. A harmadik kategóriába pedig azok tartoznak, amiket mindig is irigyeltem, és el is tudtam képzelni magamon, de túl beszari voltam, hogy ténylegesen csináltassak is valamit. Az a meggyőződésem is ellene szólt, hogy “egy komoly és sikeres felnőtt nő nem tetováltatja ki magát”. Mindig azt vizualizáltam, ahogy értekezletet tartok, és a ruhámból előbukik a tetoválásom, vagy tolom a babakocsit, és szanaszét vagyok varrva. Ezek az elképzelt látványok sosem tetszettek. Még most sem gondolom azt, hogy agyon kellene tetováltatnom magam, de sokkal megengedőbb lettem a témával kapcsolatban.
Ez pedig a februári spanyolországi tanulmányutamnak köszönhető, itt ugyanis találkoztam valakivel, aki teljesen borította az eddigi elképzeléseimet a sikeres üzletasszony definíciójáról. Julia a madridi Impact HUB egyik alapító tagja. Az Impact HUB egy világszinten is egyre jobban elismert vállalkozásinkubátor közösség, Madridban pedig kifejezetten sikeres a kezdeményezés. Egy ilyen közösséget működtetni hatalmas felelősség, rengeteg energiát, munkát és szakmai felkészültséget igényel. Mégsem egy csinos kiskosztümös szuper üzletasszonnyal találtam szemben magamat, amikor felkerestem a HUB-ot, hanem egy tök laza, itt-ott szolidan kitetovált, piercinges energiagombóccal. Nagyon tetszett, hogy Julia azt csinálja, amit szeret, és mellette a kinézetében sem kellett kompromisszumokat kötnie. Az út végére tehát bennem is megszületett az elhatározás, hogy én is ilyen életet szeretnék élni, és nem kell, hogy mindenáron a társadalmi konvenciókhoz igazodjak.
Aztán eltelt pár hónap, időről időre feltört bennem a tetoválásláz, és éjszakákba nyúlóan bújtam a Pinterestet. Ennek ellenére egy jó ideig nem történt semmi. Aztán a 26. születésnapomon megbolondultam. A lakótársam éppen tetováltatni volt, és én is csak azért nem mentem el, mert a tetkós fickó már nem ért rá, de innen már nem volt visszaút. Nem telt el két hét, és megvolt a tetoválásom.
A tetoválásomat Niki készítette el a The Tattoo Cafee Crew-nál. Nagyon hamar megvolt az egész, és nem is fájt igazán. Csak kétszer akartam rákiabálni szegényre, hogy “UTÁLLAAAK!”, de nem tettem meg, mert mellettem kb. 5 másik embert tetováltak, és mindenkinek nagyobb és fájdalmasabb dolgokat csináltak, így én is inkább csöndben maradtam.
Ez a kép közvetlenül a tetoválás után készült. Szerintem látszik az arcomon a megrendültség, meg némi büszkeség is.
De hát ez sem tartott örökké. Miután lecsengett az izgalom, kicsit bepánikoltam. Ha ezen az estén százszor nem mondtam el magamnak, hogy egy idióta barom vagyok, akkor egyszer sem. A baj az volt, hogy nem egy, hanem rögtön négy motívum került rám. A végletek embere vagyok, de a változásokat nem szeretem. Micsoda kombináció!
Meg emellett kicsit féltem a családom reakciójától is. Bár már felnőtt nő vagyok, ezt valahogy néha sikerül elfelejtenem. Összesen két gyerek és négy lánytestvér van anyukám oldaláról a családban, szóval kicsit olyan, mintha négy nagyszájú, makacs és nem feltétlenül toleráns anyukám lenne. Ennek a tetoválás esetében az lett a következménye, hogy végigültem egy családi ebédet egy kb. 30 fokos étteremben úgy, hogy egy hosszú ujjú pulóver volt rajtam. Az ebéd végére úgy néztem ki, mint aki lefutott egy maratont, de a pulcsit le se lehetett volna kaparni rólam.
Aztán idővel megszoktam a számomra olyan drasztikusnak tűnő változást, és végre elkezdtem szeretni és élvezni a tetoválásaimat. Ezután már az sem jelentett gondot, hogy fel is vállaljam, hogy én mostantól egy tetovált lány vagyok.
Tudom, hogy bitang hosszú ez a bejegyzés már így is, de olyan sokan kérdezték már, hogy mit jelentenek a tetoválásaim, hogy úgy gondoltam, nektek is leírom. Egy motívum volt, amit évek óta szerettem volna magamra varratni, az pedig egy kör lett volna. A kör többek között saját magamat szimbolizálta számomra, ugyanis én is elég kerek vagyok. De aztán rátaláltam az ensōra, ami egy úgynevezett zen kör. A teljességet, az ürességet, az erőt szimbolizálja, de számomra igazán azt, hogy az élet egy hatalmas utazás, az én utam pedig még nem teljes, ezért nincs lezárva a köröm. A lótusz az én olvasatomban azt jelenti, hogy túl lehet nőni a problémákon, és nehéz környezetben is lehet csodát alkotni. Az újhold arra emlékeztet nap mint nap, hogy mindig ott a lehetőség az újrakezdésre, és bármilyen nehézségből fel lehet állni. Az utolsó szimbólum pedig az anya és gyereke kapcsolatára utal. Jelenleg ez leginkább az anyukám és az én kapcsolatomra, de ha egyszer lesz gyerekem, akkor már a kettőnk közötti kötelékre is folyamatosan emlékeztetni fog.
Szerettem volna, ha olyan dolgok kerülnek rám, amelyek mindig erőt adnak, ha ránézek a karomra. Úgy gondolom, hogy ezt sikerült elérnem. Tudom, hogy a tetoválásoktól az ember nem válik varázsütésre jobb vagy határozottabb emberré, de érzem, hogy nekem mindenképpen jót tett, hogy van rajtam pár olyan „emlékeztető”, ami boldogabb életre szólít fel.
Pálóczi Bogi
Kép és szöveg: Glitter and Fat
