Számomra a karácsony az év legkedvesebb ünnepe, ugyanakkor azt be kell látnom, hogy az amerikai filmekből ismert tökéletes családi idillt még sosem tapasztaltam meg az év ezen napjaiban. Egy darabig talán vágytam rá, hogy egyszer majd lesz egy vita- és balesetmentes ünnepünk, de mostanra rájöttem, hogy nem is lennének ezek az alkalmak annyira különlegesek, ha a rázós élményeink kimaradnának. Ebben a bejegyzésben összeszedtem nektek néhány igazán emlékezetes ünnepi félresiklást, amelyek szerintem nemcsak viccesek, de arra is jók, hogy lássátok: minden családban lehet bibi karácsonykor.
Az előkészületek, avagy imádjuk a konyhát
A karácsony a nagy evések időszaka. Ehhez pedig persze napokon keresztül sütni-főzni kell. Már önmagában ez is egy stresszes dolog lenne, de ha még extra kihívások is tarkítják a főzős napokat, na akkor garantált a hiszti. Szerintem a legtöbb magyar családnál alap, hogy karácsonykor van bejgli is a sütikínálatban. Ez nálunk sincs másként. Mondjuk, én abszolút tudnám hanyagolni ezt a bejglidolgot, mert sosem szerettem, de hát anyuék ragaszkodnak hozzá, így évről évre elkészül nálunk is ez a hagyományos finomság. Sokáig a nagymamám sütötte az egész családnak, de egy idő után anya külön utakra lépett. Csak éppen a receptje nem volt még túl kifinomult a kezdetekben, így akadtak problémák a kivitelezés során. A legemlékezetesebb baki az volt, amikor annyira ragadt a tészta, hogy nem tudta feltekerni, így végül centiről centire lapogatta össze egy spatula segítségével. Ez a művelet több órát, jó pár Flash Dance-es mozdulattal tarkított hisztirohamot és durván fagyos légkört vont maga után.
Azóta már sokat finomodott anyu receptje, de amikor látom, hogy elkezdi feltekerni a bejglit, akkor inkább reflexből bevonulok a szobámba, és magamra zárom az ajtót.
Persze nem csak anya tud remekelni a konyhában. Én még csak pár éve főzök olyan módon, hogy az már mérvadónak számítana, így, amikor néhány éve elkészítettem egy Jamie Oliver-féle csokis pitét a karácsonyi családi vacsorára, akkor az igazán nagy teljesítmény volt. A kivitelezéssel még nem is volt gond, csak éppen már nem volt hely a hűtőben, így miután kihűlt a pite, lefóliáztam, és kitettem az erkélyre. Arra, ami a fólia leszedését követően fogadott, abszolút nem számítottam: a süteményemnek pontosan a mértani közepén egy hatalmas légy földi maradványait találtam. Szép halál csokiba fulladni, ezt elismerem, de azért elég bánatos voltam, amikor az édesszájú légy meg a saját hülyeségem miatt dobhattam ki a sütimet.
Az Atya, a Fiú meg a Főtt Tojás
A családunk női tagjai reformátusok, és bár nem vagyunk igazán hitbuzgók, vannak olyan alkalmak, amikor mindenképpen elmegyünk a templomba. Az egyik ilyen alkalom a karácsonyi istentisztelet volt sok-sok éven át. Viszont, amíg számunkra fontosak voltak ezek a templomi események, addig a családunk férfitagjai évről évre végigszenvedték az egészet. Ennek pedig az volt az oka, hogy a hatalmas templomunkban nem volt modern fűtőrendszer, csupán a padok alatt helyeztek el fűtőcsöveket, és gyakorlatilag a padfűtésen keresztül szerették volna felmelegíteni az egész templomot. Nyilván ez esélytelen volt, viszont az éveken át tartó próbálkozás maradandó nyomot hagyott mindannyiunkban. Főleg a fiúk emlékeznek rossz szájízzel a Dózsa féle izzó székekre, de mi lányok is elég kellemetlen perceket éltünk át. Én félóra után általában az énekeskönyvemre ülve próbáltam az elviselhetetlen meleg ellen védekezni, illetve annyi volt a szerencsénk, hogy ezeken az istentiszteleteken ha éneklünk, akkor az esetek kilencven százalékában fel kell állni. Szerintem a fiúkat ez mentette meg a maradandó sérülésektől.
Olaszok és Grincsek
A listámnak ez a tétele talán nem is olyan vicces, de elég életszerű. Igazán temperamentumos családba születtem. Anyukámnak három lánytestvére van, akik az évek során többet balhéztak, mint egy szétesőfélben lévő rockzenekar tagjai. Ahogy pedig elértem a tinédzserkort, én is csatlakoztam a bajos csajok klubjához. Anyukámmal éveken keresztül az volt a bevált karácsonyi rituálénk, hogy szenteste, a családi vacsora előtt iszonyatosan összevesztünk, majd persze egy adag duzzogás után látványosan kibékültünk. Szerencsére ezt a korszakunkat már lezártuk, így ma már csak az éppen aktuális Grincsek ronthatják el a hangulatot a vacsoránál. Ha nagy a család, akkor szinte biztos, hogy nem mindenki érkezik felhőtlen hangulatban a közös ünneplésre, de szerencsére a karácsony hangulata még a legnagyobb duzzogásokat is el tudja törölni egy idő után.
Menj a francba, Baby Born!
Sok-sok félresiklást értünk már meg családi szinten az ajándékozás terén, de a kedvenc történetem az unokatestvéremhez kötődik. Összesen két gyerek volt a családban, így általában mindketten megkaptuk a szívünk vágyát, ha egy minimális gyermeki terrort alkalmaztunk a szeretteinken. Olyan 5-6 éves lehetett az unokatesóm, amikor még a csapból is Baby Born-reklámok folytak, így nem is csoda, hogy Bius is szemet vetett az „élethű” játék babára. Karácsonykor olyan izgalommal várta az ajándékát, hogy egy falatot sem tudott enni, viszont sajnos végül nem szólt akkorát az ajándék, mint amire mindenki számított. Azaz épp hogy nagyot szólt, és pont ez volt a baj. Az unokatestvérem ugyanis mindig is rosszul volt a hangos dolgoktól, így amikor a Baby Born baba elkezdett teli torokból üvölteni, akkor Bius zokogva menekülőre fogta a figurát. Egy darabig próbáltuk megbarátkoztatni vele, de végül a szeparáció mellett döntöttünk. A Baby Born szegény nagymamámnak jutott, aki ugyan szíve szerint földhöz vágta volna a kikapcsolhatatlan, visító műanyagdarabot, hősiesen pesztrálta, etette a család „új tagját”.
A véremet adtam érted
Végül még egy történet. Baki még akkor is csúszhat az ünnepbe, ha már lement a vacsi, és odaadtuk az ajándékokat is. Kati nagynénémnek régen volt egy csaucsauja. Döni nagyon békés, mindig enyhén csipás, de igazán szerethető kutyus volt. Sosem gondoltuk, hogy egyszer kijön belőle a vadállat, de amikor a nagymamámnál találkozott az ott élő macskapopulációval, akkor bizony elszabadult a pokol. Én persze rögtön a cicák segítségére siettem, felkaptam az egyik kis kedvencem a vállamra, hogy Döni fogaitól távol tartsam, de az ember nem mindig várhat jót a jó tett helyébe. A cica annyira meg volt rémülve, hogy bemászott a felsőm alá, végigszabdalta a hátam, és tovább menekült az ablak felé. Persze volt nagy sírás a részemről, aztán még anya is leszidott, hogy miért voltam ilyen kis hülye, majd anya és Kati is összevesztek, ezután pedig már mindenki veszekedett. Persze hamar kibékültünk, és így utólag már ez a történet is vicces.
Szóval a karácsony nem tökéletes. Veszekedünk, elrontunk egy-egy fogást, és néha a legjobb szándékunk ellenére is rossz ajándékot veszünk. Viszont nem attól szép ez az ünnep, hogy minden tökéletes körülötte, hanem attól, hogy miután kidobtuk az elrontott süteményt, letöröltük magunkról a vért, felszárítottuk a könnyeinket, és kioltottuk az égő nadrágunkat, ott vár egy család, akikkel nagyon jót tudunk nevetni a saját szerencsétlenségünkön. Majd miután kivihogtuk magunkat, körbeálljuk a karácsonyfát, és még egyszer elénekeljük a Kis karácsony, nagy karácsonyt, miközben idétlenül kalimpálunk a csillagszóróinkkal, és azon ügyködünk, hogy ne égessük ki a szőnyeget.
Pálóczi Bogi
Kép és szöveg: Glitter and Fat
nyitófotó: Shutterstock
