Mindenki szeretne szép lenni. Legalábbis szerintem. Azt gondolom, úgy általában az is helytálló feltevés, hogy a legtöbb ember sok mindent megtesz azért, hogy elérje azt az áhított szépségideált, amit maga elé támaszt. Ezalól én sem vagyok kivétel. Mindig is hiú voltam, és ha már a 90-60-90 nem jött össze, akkor legalább más területeken kompenzáltam, sőt néha egyenesen túlkompenzáltam.
Nem mondom, hogy hiba lett volna az a sok erőfeszítés, amit a szépségemért tettem, vagy legalábbis azért, hogy jó nőnek érezzem magam, hiszen úgy gondolom, hogy mostanra pont ezek miatt találtam meg a saját kiforrott stílusom. Viszont az tagadhatatlan, hogy megszámlálhatatlan mennyiségű baki akadt azon a rögös úton, amit a szépségápolás autópályáján tettem meg. Meg úgy nagyon őszintén azt is el kell mondanom, hogy kiforrottság ide vagy oda, egy-két bukkanóba még így is belefutok. Ez a cikk is egy ilyen hiba miatt született meg.
Már több mint egy éve rövid a hajam. Amit amúgy imádok. Viszont néha hiányzik a derékig érő hajkoronám, amit kb. ezerféle módon tudtam megcsinálni. Rövid hajjal elfelejthettem a fonogatást, a kontyokat meg a hatalmas hullámokat. Aztán gondoltam egyet, és rendeltem magamnak kétsornyi felcsatolható műhajat. A lelki szemeim előtt már láttam is, ahogy az újdonsült tincseimbe belekap a lágy tavaszi szellő… Aha, persze! Megjött a hajam, és hát a látvány leírhatatlan volt. Könnyebben használhatnám azt a kétsornyi műhajat Mikulás-szakállnak, mint póthajnak.
Ráadásul a rögzítőcsatokat csak viszonylag nagy fájdalmak árán tudtam a hajamba operálni, az eltávolításuk pedig felért egy eposzi küzdelemmel. Szóval a póthajam villámgyorsan a fiókom alján végezte, közben viszont feltört bennem néhány emlék, amit most veletek is szeretnék megosztani.
Tetoválótoll
Nem a póthaj volt az első rossz vételem. Olyan 15 éves lehettem, amikor valami isteni szikra hatására beszereztem egy tetováló tollat. Lényegében ez egy marha drága filctoll volt, aminek a csomagolása azt hirdette, hogy olyan szuper és élethű tetoválásokat lehet vele készíteni, amelyek legalább 24 órán át bírják a strapát az ember bőrén. A tesztelésére sikerült a legjobb időpontot kiszemelnem a barátnőimmel. Egy péntek esti bulizás előtt „varrtuk” ki magunkat. Idő hiányában nekem már csak egy kézzel rajzolt, enyhén fogyatékosra sikeredett pillangó jutott a NYAKAMRA.
Ezt még leírni is rossz. 😀 Ami meg ezután történt, az még kellemetlenebb, ugyanis a diszkóban, tánc közben megizzadtam, és a pillangó fekete lavinaként megindult a mellkasom felé, kormos csíkokat hagyva maga után.
Hideggyanta
Nem vagyok egy hideggyanta-rajongó, ennek pedig jó oka van. Rosszul indult a kapcsolatom a női lét ezen megkeserítőjével. Anyukám szerint a borotva ördögtől való dolog, aminek a rendszeres használata gorillaszőr növekedéséhez vezethet. Azóta már tudom, hogy nem volt igaza az én drága anyukámnak, de akkor hallgattam rá, így a borotvát eldobva hideggyantát ragadtam. Természetesen megint sikerült megtalálnom a teszteléshez leginkább megfelelő felületet a testemen, egy igencsak intim területet…
Valószínűleg nem melengettem meg a gyantát megfelelően a kezemmel, így pár perc alatt elég szorult helyzetbe kerültem. Szeretném a történetet a jó ízlés határain belül tartani, ezért csak annyit mondok, hogy több bőrt veszítettem, mint szőrt aznap este, és kb. egyórányi kétségbeesett gyantakapargatás, változatos eszközök bevetése, és egy életátértékelés után jöttem rá, hogy van gyantaoldó kendő a csomagolásban. Egyébként ekkorra már az ágyamon feküdtem, félig lehúzott bugyival a combom között, és zokogtam.
Házi melír
Még általános iskolás voltam, amikor úgy döntöttem, hogy már elég érett vagyok a hajfestéshez. Persze fodrászhoz nem mehettem, így a saját kezembe vettem az irányítást. Egy nyári délelőtt vettem egy doboz vörös tartós hajfestéket, majd szolid melírcsíkokat helyeztem a búzaszőke tincseimbe.
Szolid alatt azt értem, hogy random módon öklömnyi csíkokra pacsmagoltam fel a festéket. Az eredmény döbbenetes volt. Úgy néztem ki, mint egy szőke-vörös dalmata.
Sosem felejtem el anyukám arcát, amikor meglátta, hogy egy hirtelen felindulás hatására mit csináltam a hajammal. Aztán a helyzet tovább fokozódott. A fodrászunk megpróbálta eltüntetni a házi barkácsolásom eredményét… Nem sikerült! Kétszeres leszívatás után a hajam rózsaszín, sárga és narancssárga színekben pompázott, és mivel már olyan sok kémiai eljárásnak volt kitéve a séróm, azért várni kellett egy kicsit, hogy újra próbálkozhassunk. Másfél hétig kendőben jártam…
Szemöldök, vagy mifene…
Mindig is szöszi voltam. Nemcsak a hajam szőke, de gyakorlatilag minden a testemen, így a szemöldököm és a szempillám is. 13-14 évesen még nem tudtam volna megfogalmazni, hogy monokróm a fejem, de éreztem, hogy valami nem oké rajtam. Valahogy elvesztek a vonásaim a sok szőke szőr tengerében. Ebben igazam is volt egyébként, de a megoldásom, na, az nem volt valami zseniális. Találtam otthon egy fekete szemceruzát, meg felmartam anyu szemöldökcsipeszét és nekiugrottam a fejemnek. Nem sok szemöldököm maradt ugyan, de azokat jó alaposan áthúztam feketével. És ez így ment hónapokig, mert senki nem tudott lebeszélni az én csodaszép fekete csíkszemöldökömről.
A végére hagytam a legnagyobb butaságomat. Olyan 16 éves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy egy-egy strassz a szemem belső sarkában új szintre emeli a tekintetem csillogását. Ez már önmagában sem feltétlenül okos feltevés, de a megvalósítással megint sikerült hülyeségi rekordot döntenem. Elfogyott a műszempilla-ragasztóm, amivel fel akartam helyezni a két strasszt. Normális ember ekkor adta volna fel a dolgot, de én elszántabb voltam, mint a Balmain-rajongók a Vörösmarty téren, így kreatív megoldáshoz folyamodtam, és PILLANATRAGASZTÓVAL tettem fel a kis köveket a szemem sarkába. Szerencsére nem vakultam meg, marandó sérülésem sem keletkezett, sőt a strasszok is kitartottak az este végéig, de egy csincsilla is megirigyelte volna a vörös tekintetem.
Ezek voltak az én legemlékezetesebb szépségápolási és stílus bakijaim. Van még több is szép számmal, de már így is rontottam az ázsiómon, szóval mára inkább befogom.
Pálóczi Bogi
Kép és szöveg: Glitter and Fat
