Kinga kilépett az erkélyre, és mélyet szippantott a friss, reggeli levegőből. Még lehetett érezni a hajnali harmat illatát, de már a napnak is volt ereje. Szinte perzselte a bőrét, ahol a szaténköntös alól kilátszott a karja. Mint minden reggel, ma is beült a kedvenc rattan foteljébe, hogy megigya a reggeli kávéját és átgondolja az aznapi teendőit, de most, már sokadik alkalommal, úrrá lett rajta a szorongás, ujjaival idegesen dobolt a kis üveglapos asztalkán.
Tudta, hogy örülnie kellene a költözésnek, az anyja is megmondta: “Ilyen partit nem találsz többé, lányom! Villa a Rózsadombon, hát elment neked az eszed, hogy ezt nem szeretnéd?” De minél többet agyalt rajta, annál inkább azt érezte, hogy minden egyes porcikája tiltakozik ellene. Nagyon szerette az otthonát, hosszú évekig spórolt, hogy végül övé lehessen a kis belvárosi ékszerdoboz, mégis miért kellene most eladni egy férfi miatt? Egyre csak zakatoltak fejében a gondolatok, mígnem kivitte a laptopját az erkélyre, és a szavak csak úgy ömleni kezdtek belőle:
“Kedves Gábor!
Ne haragudj, de nem fogok hozzád költözni. A lakásomat eladni pedig pláne nem fogom. Nem értettem, miért akarod annyira, hogy a költözés után rögtön túladjak rajta, de már tudom: te minden menekülési útvonalat el akarsz vágni. De én ezt nem hagyom.
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy mitévő legyek, azonban az elmúlt hetek történései megerősítették azt, amit eddig csak sejtettem: te nem szeretsz engem. Ugyanis aki szereti a párját, az nem tesz rá megjegyzéseket mások előtt, hanem elfogadja. Vagy ha esetleg szeretné, hogy a párja más legyen, fejlődjön, azt sem nyilvánosan és gúnyos hangnemben közli.
A múlt heti vacsorán sokáig néztem a barátaidat, és rájöttem, hogy én nem akarok így élni. Én nem tudok jópofizni másoknak, belül pedig elsorvadni – melletted. Te csak birtokolni és irányítani szeretnél egy cicababát, de ki kell, hogy ábrándítsalak: nem én vagyok az a nő, akit te keresel, az én önbizalmamat nem tudtad elvenni.
Mert én tisztában vagyok az értékeimmel, hiszek magamban, és inkább vagyok egyedül egy 40 négyzetméteres, második emeleti lakásban, mint egy üres kapcsolatban egy kétszáz négyzetméteres, medencés villában. Engem nem tudsz megvenni. Melletted rá kellett jöjjek, hogy saját magam számára én vagyok a legfontosabb, így nem fogok behódolni neked. És szeretem magam annyira, hogy tudjam: nélküled is tudok boldogulni, sőt, nagyon is jól tudom magam érezni. Férfi nélkül is meg tudom találni a saját boldogságomat.
Remélem, hogy neked is sikerülni fog, minden jót:
Kinga
U.i.: A cuccaimat nyugodtan adományozd el, vagy dobd ki, semmi sem nélkülözhetetlen, amit nálad hagytam.”
Miután aláírta az e-mailt, nem olvasta el újra. Csak rákattintott a “Küldés” gombra, majd megkönnyebbülten hátradőlt a foteljében, és hosszú idő után újra önfeledt mosolyra húzódott a szája.
Kinga történetét Radakovics Viki jegyezte le.
