Mindenkinek megvannak a saját történetei a kapcsolatairól, tele mosollyal, örömmel és bánattal egyaránt. Emellett pedig ott csücsül a képzeletbeli polcon a romantikus filmek és hős szerelmesek mézes egyvelege. Érdekes gondolatokat ébresztenek bennünk, hisz egyszerre tudjuk, hogy a valóság nem feltétlenül ilyen, de közben a legtöbben vágyunk rá, hogy ilyen legyen.
Hollywood ontja ki magából az ugyanolyan sémára elkészített romantikus filmeket, amiben mindig van valamilyen bonyodalom, kommunikációs probléma, majd a végén a tökéletes befejezés, és a boldogan éltek, míg meg nem haltak. Vajon mitől vonzó olyan sok nézőnek ez a fajta megközelítés? Talán azért, mert belül mindannyian vágyunk rá, hogy a bonyodalmak után, végre kitisztuljon az ég, minden gördülékenyen menjen, és megnyugodhassunk. Abba az érzésbe repítenek el ezek a filmek, hogy igenis van esély ennek a kialakulására.
A valóság az, hogy tényleg van.
Persze nem teljesen ilyen formában, de én úgy gondolom, hogy létezik a tökéletesnek mondható kapcsolat. Nem lesz minden nap cukormázas, felhőtlen, és konfliktusmentes. A kialakulásához pedig idő kell, mert össze kell csiszolódni.
Tudod, miután elmúlik a rózsaszín köd, és meglátod a valódi énjét a párodnak, hisz addig csak azt láttad, amilyennek te szeretted volna őt látni. Akkor kell alaposan végiggondolni, hogy mennyire tudsz vele azonosulni. Milyennek érzed az értékrendjét, mennyire értitek meg egymást, és hosszú távon mennyire vagytok kölcsönösen támogatóak egymással.
Ha jól működtök együtt, valószínűleg azt tapasztaljátok majd, hogy fejlődtök. Nem mindig ugyanolyan ütemben, és lesznek visszaesések, de összességében képesek vagytok a másikat gyengéden, szeretettel arra ösztönözni, hogy a saját maga legjobb formáját elérhesse. Ehhez sok megértés és türelem kell. Azonban nem úgy, hogy közben azt érzed, te el vagy nyomva, hanem úgy, hogy mind a ketten könnyedén megadjátok ezt a másiknak. Ha a megfelelő emberrel vagy, ez jön magától.
A több mint 80 éves nagymamám a mai napig minden egyes beszélgetés során elmondja, hogy “Legyetek türelmesek egymással. Ha valamin összekülönböztök, és úgy tűnik nem tudtok dűlőre jutni, akkor tegyétek félre kicsit. Hagyjátok, hogy lenyugodjanak az érzelmek, de lehetőleg ne feküdjetek le úgy aludni, hogy nem beszélitek meg a dolgokat.” Mert az őszinte kommunikáció alapvető dolog. Nem várhatjuk el a másiktól, hogy gondolatolvasó legyen.
Bevallom, én magamtól is ezt éreztem helyesnek valahol, bár javarészt nem ezt láttam a környezetemben, de az ő tanácsára pláne igyekszem így intézni a dolgokat.
Nem hiszem, hogy létezik az, hogy az ellentétek vonzzák egymást, vagy hogy ugyanolyannak kell lennünk, mert mind a kettő szélsőséges verzió. Egy darabig működhet, de általában hamar kibukik, hogy nem igazán ez a jó út.
Azt hiszem itt is az arany középút a nyerő. Amikor a fontos dolgokban egyezik a véleményetek, ugyanolyan az értékrendetek, és emellett a hétköznapi dolgok – mint mondjuk a hobbik vagy zenei ízlés – bizonyos mértékben különböznek. Így megvan az alapvető egyensúly, amire lehet támaszkodni és építkezni, a mindennapokba pedig tudtok egymásnak mutatni újdonságot és érdekes dolgokat, amit akár a másik is megszerethet egy idő után.
Még egy utolsó gondolat azokról az időnként felbukkanó kis bosszantó dolgokról, amik általában akkor jönnek elő, amikor fáradtak vagy éhesek vagyunk. Ilyenkor kell igazán türelmesnek, higgadtnak lenni a másikkal, és végiggondolni, hogy valóban egy olyan dologról van-e szó, amiért “megéri” egy vitát kirobbantani, és elrontani a közös napot.
Az én tapasztalatom az, hogy ilyen formában létezhet a tökéletes kapcsolat, és már volt szerencsém látni egyszer-kétszer ilyet idős pároknál is, akik fiatal koruk óta házasok. Ők is azt mondták, hogy ezek a dolgok kellenek ahhoz, hogy működjön, de ha a számodra megfelelő emberrel vagy, egy idő után nem kell görcsölni ezen, és nem lesz nehéz.
Te mit gondolsz?
stylist és biológus
