Jó néhány oldalra lenne szükség ahhoz, hogy elmondhassam testem eddigi történetét, pedig még csak a 26. évemet taposom.
Mióta az eszemet tudom, mindig volt rajtam néha kevesebb, néha több plusz. Az iskolás éveim nagyon nehezen teltek emiatt, hiszen a gyerekeknél élesebb nyelvűt és könyörtelenül őszintébbet keresve se találnánk. Harc önmagammal, harc azért, hogy a pluszkilóimmal együtt elfogadjanak, erről szólt életem első 16 éve. A középiskola első két évében könnyebben ment a beilleszkedés, ettől függetlenül mindig akadt olyan, aki rajtam köszörülte a nyelvét.
16 évesen azt mondtam, ebből elég. Drasztikus fogyókúrába kezdtem s az akkori 93 kg-ról 70 kg-ra fogyasztottam magam, körülbelül fél év alatt. Minden megváltozott körülöttem, ekkor még nem sejtettem, hogy a változás igazán belülről sugárzik kifelé, s nem a külvilág visszajelzései közt kellene keresnem azt, amire valójában szükségem van. A kilóktól búcsúztam, s köszöntöttem a magabiztosságot, a szép ruhákat, amikbe végre belefértem, s bizony a fiúk bókjaival is lassan meg kellett barátkoznom.
De az életben mindennek ára van, így annak a mínusz 23 kg-nak is volt. Még mindig elégedetlen voltam és még tökéletesebb, karcsúbb szerettem volna lenni, de a testem azt mondta, elég. Megbetegedtem, elindult a jojóeffektus, kis idő elteltével ismét 10 kg-mal többet mutatott a mérleg. Éreztem, talán nem az a helyes életmódváltás, amit csináltam. Hagytam pihenni a testem, a lelkem, és a középiskola végeztével, sok sporttal, egészséges étkezéssel a mérleg szépen lassan már 60 kg-ot mutatott. Nagyon megszerettem a mozgást, ebben az időben elképzelhetetlen volt számomra, hogy nélküle éljem az életem. Nem voltam az ideálokhoz hasonlatos nádszálkarcsú, hiszen nem olyan testalkatot örököltem, de viszonylag elégedett voltam a testemmel. Hangsúlyozom: viszonylag. Sokkal kritikusabb lettem önmagammal, mint 30 kilóval ezelőtt. A legapróbb részletekig tökéletesen akartam kinézni, mert azt hittem, ez az, ami valóban fontos, ettől leszek mások és önmagam szemében elismerésre méltó, különleges, vonzó, értékes és sikeres. Nem volt egyensúly a testem és lelkem közt.
Telt az idő, az élet tanított, s megtaláltam életem párját. Várandós lettem kislányunkkal, s a 9 hónap alatt ismét jó pár pluszkilóval lettem gazdagabb. Egészen pontosan 95 kg-mal léptem át a szülőszoba ajtaját. A várandósság ideje alatt felhagytam a sportolással, és az étkezésemre sem figyeltem már oly tudatosan, gyermekünkkel a pocakomban elbúcsúztam a tökéletesnek hitt test vágyától, s ebben az időben megbarátkoztam a pluszokkal. Tudtam, szülés után is egészséges szeretnék lenni önmagam sanyargatása nélkül, ezért megpróbálok majd odafigyelni az étkezésre, de nem fogom már azt az idealizált képet hajszolni, amit a média közvetít a mai nők felé.
A nő akkor igazán szép és teljes, ha szorongások, megfelelési kényszer és folytonos önellenőrzés nélkül, felszabadultan, ugyanakkor testét és lelkét harmóniában tartva adja át magát az életnek. Nincs tökéletesség a világon, az egy lufi, egy idea, egy feneketlen mély gödör, ami, ha nem vigyázol, fogva tart, és nem engedi látni a lét valódi értelmét. Teljesség van, ahová göröngyös, de pontosan emiatt csodálatos út vezet. A teljesség a tökéletlennek hitt részletek összességéből épül fel, s az e felé vezető út egyik állomása, hogy fogadd el önmagad olyannak, amilyennek a jó Isten teremtett. Mert így vagy teljes, így vagy szép, harmonikus, igaz és megismételhetetlen. S akkor tudsz adni, ha te önmagadat is szereted, becsülöd, elfogadod. Lelked temploma a tested, de sokféle templom létezik. Kicsi kerek, égbetörő karcsú tornyú, hatalmas és vastag alapokon nyugvó, s a sor végtelen, valójában mind csodás, különleges és szent.
A kislányunk lassan 5 éves lesz, én pedig jól érzem magam a bőrömben. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem tör rám az önkritika, de tudom, ez természetes, hiszen ízig-vérig nő vagyok, így vagyok jól és ez vagyok én. Így vagyok teljes. Már nem akarok másoknak megfelelni és tetszeni, csupán önmagamnak és a férjemnek. Megvívtam a harcaimat. Fontos számomra, hogy jól érezzem magam a bőrömben, ezért amennyire tehetem, az étkezésemre odafigyelek, így a kislányom születése után, nagy küzdelmek és koplalás nélkül, számomra kényelmes testalkatom lett. Ünnepek után pár kilóval többet mutat a mérleg, aztán pár hónap múlva kevesebbet. Na és akkor mi van? A sport hiányzik az életemből, és mindenképpen újra szeretném kezdeni, mert jót tesz a testnek és a léleknek is. Már tudom, 40-es méret felett is van stílus, csak jó helyen kell keresgélni. Imádom a second hand boltocskákat, mindig olyan kincsekre lelek, amik nem jönnek szembe velem az utcán.
Képzőművész vagyok, de nemcsak a kezemmel, hanem a testemmel is alkotok. Új szín akarok lenni a magyar képzőművészet palettáján, így pluszosan, mert ez vagyok én. Nem bújok vászon és hatalmas lapok mögé, teljes valómmal alkotok. A képeim születése során együtt kreál a lelkem, az elmém és az egész testem. A teljesség felé vezető út számomra akkor nyílt meg, amikor végre felismertem, nem jó a tökéletességre áhítozva létezni, hiszen minden erődet felemészti e hamis kép felé törekvés. A boldogság és a siker titka az elfogadás, az egyensúly megtartása test és lélek közt, a szeretet, az egészség, a vidámság, az alkotás, az örökös tudásvágy, fejlődés, kitartás, hit és a szerető család, barátok.
Miért meséltem el ezt nektek? Mert, hiszem, az arcok, testek, emberek különbözősége az egyik legizgalmasabb dolog a világon, ünnep a szemnek, megnyugvás a léleknek, tűz a szellemnek. Merjük önmagunkat teljes valónkban, őszintén vállalni!
Szöveg: Turovszki-Mancz Fatime Nóra
Fotó: Turovszki Krisztián
