Miután elolvastátok ezt a cikket, álljatok meg egy pillanatra és kezdjetek egy új időszámítást. Egy olyan életforma kezdetére invitállak titeket, amelyben mást látunk magunkban és a többi emberben.
Én sem vagyok angyal és bizony azt sem képzelem, hogy mindenki angyal, hiszen – sajnos – nem egy gonosz ember él közöttünk, akinek bűne mellett nem mehetünk el szó nélkül.
Milyen bűnök is lehetnek ezek? Gyilkosság, molesztálás, kínzás szavakkal és/vagy tettel…
Ezek valóban bűnök.
De az nem bűn, ha nem fogytam le nyárra, az sem bűn, hogy a szomszéd kicsit többet avagy kevesebbet beszél, az sem bűn, hogy valaki épp szimpatikus nekünk vagy sem. Mégis azt látom, olvasom, hallom, hogy olyan sok a köpködés, az ócsárolás, a kötekedés, a sunyiság.
Mindenkiben a rosszat – vagy ami nekünk rossznak tűnik – keressük, szinte kiéhezve kutatjuk a negatív tulajdonságait, cselekedeteinek árnyoldalát. Mert olyan a bőre vagy épp hízhatna, fogyhatna, nem úgy mondta azt, amit mondott, ahogy mi ELVÁRTUK volna és sorolhatnám.
Ébresztő, emberek, senki sem tökéletes és senki sem mondta ezt magáról!
Miért várjuk el azt, hogy valaki PONTOSAN olyan legyen, ahogy azt mi szeretnénk?
Hogy pontosan úgy beszéljen egy témáról, pontosan annyit mondjon – még véletlenül se kevesebbet, de ne is többet -, ahogy mi szeretnénk.
Ha nekünk a kék a kedvenc színünk, ő miért visel rózsaszínt és egyébként is, ebben a korban, meg ezzel a súllyal mit is képzel magáról.
Álljunk meg egy pillanatra, de komolyan!
Mi lenne, ha mától, mostantól nem a rosszat, a számunkra rosszat látnánk magunkban és másokban, hanem a jót, a szépet?
Ennek kapcsán ajánlom még az irigységről szóló cikkemet, hiszen a rosszindulat, a kötekedés, a “csak a rosszat látom” attitűd sokszor kéz a kézben jár az irigységgel, ami szintén nem menő.
Neked se jó, nekem sem.
