A szépség nem korfüggő, nem feltétele a vékonyság, és a testalkatból nem következik a fittségi szint – bizonyíték erre a 31 döntős, aki színpadra állt júliusban Balatonlellén az I. Plus Size Queen szépségversenyen.
A Plus Size Queen szépségverseny azért született, hogy felismerjük végre: ezerfélék vagyunk, így tarthatatlan, hogy ebből egyetlenegy típust vagyunk hajlandók szépnek látni. Hogy lássuk meg magunkban is a szépséget, még akkor is, ha a többi 999 típus egyikébe tartozunk. Hogy elhiggyük: aki teltebb, az is lehet vonzó.
Mindez nem feltétlenül könnyű egy olyan világban, ahol a címlapokon, a plakátokon és a szépségversenyeken még mindig szinte mindenki húszéves és ötven kiló, ahol még a ránctalanító krémet is tinikkel reklámozzák. Olyannyira nem, hogy aki a jelentkezésig eljutott, tőlem már gondolatban koronát kapott az önszeretetéért és önbizalmáért.
Ráadásul azzal az előítélettel is meg kell birkózni, hogy aki plus size, az biztosan azért az, mert nem törődik a testével. Pedig attól, hogy egy nő vagy épp férfi nem vékony, még lehet fitt. A vékonyság nem egyenlő a fittséggel, és azt sem jelenti, hogy az illető egészséges életmódot él – ezt egyébként az est egyik vendége, Katus Attila is megerősítette a közönségnek. És persze a versenyzők is remekül példázták, hiszen a legtöbben hetente többször edzenek, sőt volt köztük, aki fitneszórákat tart, más kismamatornát vagy épp zumbát oktat.
Kiss Zsuzsa, a Miss korcsoport első helyezettje nappali szettben (Fotó: Faragó Zsolt)
Barócsi Viktória, a 2018-as Mrs. Plus Size Queen és az ünnepi torta
Bella Levente az esemény alkalmából dalt írt a telt nők tiszteletére! (Fotó: Faragó Zsolt)