Amikor valaki változásra adja a fejét, akkor általában tervet készít. Legalább is én profi szintre fejlesztettem a tervezés fogalmát. Mindig ügyesen lavíroztam a tervezés és megvalósítás között, újra és újra azzal vigasztalva magam, hogy csak stratégiai változtatásra volt szükségem.
Most 6. hete töretlenül tartom magam a „legújabb” tervemhez, pedig az elmúlt hetek alatt számtalan olyan impulzus ért, ami a korábbi, határozatlan és törékeny személyiségem akaratát könnyedén megtörte volna, és letérített volna az utamról.
A támogatási rendszer hiányosságai
Az életmódunk reformálásának, és így a fogyókúrának is mindig azzal kell(ene) kezdődnie, hogy számba vesszük a rendelkezésünkre álló erőforrásokat.
Erőforrás jelen esetben a támogatók csapata, akiknek közös érdeke engem boldognak látni. Vagyis a családom, a barátaim, a kollégáim és az orvosom. Ha ezek közül bármelyik is instabil, akkor a védőbástya megtörik, elgyengül. A környezetemben mindenkinek támogatóan kell hozzám állnia.
Először is el kell fogadniuk a körülöttem lévőknek, hogy maximálisan hiszek a vegán életmódban, mivel pontosan tudom orvosi értelemben, hogy erre a változtatásra van szükségem. Aki egy picit is kételkedik a rendszerben és elbizonytalanít, annak nincs helye az életemben. Ez tökéletes teszt számomra arra, hogy tudjam, ki az, aki valóban önzetlen módon, saját véleményét véka alá rejtve csak annyit mond: tedd, csináld, szurkolok, és ezzel bizonyítja, hogy támogat. Ha bárki meg akar győzni az ellenkezőjéről, kérdéseket tesz fel nekem a „de hát” kötőszavakkal, azonnali blokkot képes gerjeszteni, és úgy érzem, nem fontos számára az én valós változásom. Ez a viszony felszínes. Nincs szükségem rá. Rá kellett jönnöm, hogy ki a feltétel nélküli támogatóm. Korábbi tanácsadóm, korábban látogatott orvos telefonszámát is töröltem, mert nem kaptam olyan pluszt, ami kihúzott volna ebből a végeláthatatlan slamasztikából. Mihelyst találkoztam olyan baráti vagy ismerősi véleménnyel, amely arról szólt, hogy „Miért nem fogadod el magad így, ahogy vagy?”, „Nem jó a húsmentes étel, ez egyoldalú”, „Csak egy falatot, az nem árt meg!”, „Minek akarsz még fogyni?”, „Így is szép vagy”…, azonnal satufékkel fordultam a másik irányba. Legtöbbjük egyetlen dolgot akart: saját maguk gyengesége miatt elbizonytalanítani, mert leginkább az zavarja őket, hogy nekem megy, nekik pedig nincs hozzá elég bátorságuk. Én bátor voltam, és azt tanácsolom Nektek is, hogy legyen merszetek magatokat helyezni előtérbe. Hallgathattam volna az elmúlt hetekben a barátokra, akik sosem voltak igaz barátok, de elfordultam. Más az én utam.
Az étel gyógyír
Ha a kellő támasz jelen van, az érzelmek következnek. Az ételfüggőségem eddig kivétel nélkül valamilyen érzelmi behatás miatt tört fel újra és újra. Ha bármilyen élmény ért, az evés volt a megoldás. Bántottak, szerettek, megaláztak, sikerem volt, elhagytak, elhagytam, elengedtem, győztem. Bármi volt soron, mindig volt indok étellel kifejezni a feltörő érzéseket. Meg kell tanulnom az érzelmeimre másfajta módon reagálni, és kifejleszteni azt a technikát, amivel az elmém nem „borul el”, hanem józan tud lenni.
Ezért az a szabály, hogy ha érzelmi vulkántevékenység van kilátásban, akkor higgadtan, megfontoltan és kizárólag a szabályrendszeren belül nyúlhatok ételhez. Tehát a zöldség, gyümölcs, gluténmentes gabona köreiből választhatok olyan ételt, ami csillapítja az érzelmi lávát, de csak csillapítani szabad, elfojtani nem. Tulajdonképpen az eredendően berögzült mozdulat, hogy az ételt a számba veszem, megtörténhet, de csak fájdalomcsillapítónyi falatra van szükségem, és a zabaorgia már nem kell a nyugváshoz. Már tudom uralni a kicsapongásokat, már tudok nemet mondani. Ez gyógyulásom első jele. Voltam több céges rendezvényen, meetingen, baráti találkozáson, családi összejövetelen, és bármikor megszakíthattam volna az elhatározásomat egy-két órára a szokásos legyintéssel: „Majd holnap újrakezdem!” NEM! A holnap már 6 hete volt, és soha többé nem jön el!
Könnyen elérhető finomságok…
Támogat a családom és jelezhetem, ha rám törne a pánik, hogy ennem kell. Eszem, de már nem zabálok. Az első két megtorpanási krízishelyzetet ennél fogva már tudom kezelni, és nincs esély az érzelmi túlevésre. Ennek ellenére még mindig ott van a kísértés. Te tudod, hogy távol kell lennie, de az étel mindig megtalál. A sorozatod közben a reklámok alatt, egy plakáton a városban, a kollégáid ebédrendeléseiben, egy céges rendezvény svédasztalán, a nagymamád születésnapján, a Te ünnepeidkor, karácsonykor, húsvétkor, Valentin-napon, a strandon, a moziban, plázában, közértben, hipermarketben, az utcán sétálva. Nincs olyan hely, ahol ne találnád magad szembe az életedet megkeserítő mondatokkal: „Én miért nem ehetek ilyen ételeket?”, „Ő miért eheti meg, miért ilyen vékony?”, „Miért kell nekem ezt látnom?”, „Miért kell elmennem céges buliba?”, „Miért nem tudom átpörgetni a reklámokat?” „Miért nem olyan izgalmas a mozi popcorn nélkül, mikor körülöttem illatozik több száz kosár pattogatott kukorica?”, „Miért nyomatja a meki minden héten az újdonságait?”, „Miért teszik ki a bejárathoz a Milka csokit?”, „Miért rendelnek a kollégáim pizzát mindennap?”, „Miért kell nekem családi ünneplésre mennem?”, „Miért vagyok beteg?”
Megtehetném, hogy megeszek egy tortaszeletet (jó kis gluténos, tejfehérjés köntösben) a szülinapi bulin, vagy hogy elveszem a mini vajkrémes szendvicset a konferencián, és a hamburgereshez is betérhetnék a sétálóutcán. De mit érnék el vele? Újabb kudarcot élnék át, ami a régi körfogáshoz vezetne. Többé nem akarom elkezdeni. Csak csinálni szeretném.
A kísértéseknek se szeri, se száma.
Az étel(t)….
– szembe jön
– külön felhívja magára a figyelmet
– követ
– lesben lapulva vár
– akkor veszed észre, amikor farkaséhes vagy
– zaklat
– hiányzik
– kívánod
– szereted
– nem tudod letenni, örök csábítás
– sosem elég
Ugyanakkor, ha megfelelő támogatási rendszert használsz, az érzelmeidre másképp is tudsz reagálni, akkor a csábítás csillapítható.
Amit az étellel kapcsolatban megtanultam ez alatt a 6 hét alatt:
– nem lehet fontosabb az álmaimnál
– nem kell olyan mennyiségben, mint korábban hittem
– lehet gyógyír, mértékkel
– nem kell lemondani róla, csak meg kell válogatni
– helyettesíteni kell megreformáltan
– nem kerülni kell
– nem lehet lelkiismeret-furdalás alapja
– nem lelki támasz, de lehet élvezet
– finomnak kell lennie
– változatosnak kell lennie
Kezemben van tehát a támogatási rendszer (tudom, hogy ki támogat, hogyan kell véghez vinnem az elhatározásomat), kordában tartom az érzelmeim megélését (nem zabálok, de reagálhatok mértékletes evéssel jó időben, jó ételekből a szabályok betartásával), kezelem a kísértést (nem titkolom el a nehézségeket, nem ejt rabul az ösztönös ételhez-nyúlás, nem sanyargatok, de tudatosan kitartok magam miatt).
Ennél fogva már csak egy üzenetem van:
„Az élet akkor kezdődik, amikor más terved lett volna…”
Dia 🙂
Forrás: Facebook
