Barion Pixel

Ötletek egynapos kiránduláshoz, túrához a Nemzeti Parkok Hetén

A kirándulás, a túra jó program, mert a kalandok és az élmények jót tesznek a lelkünknek, az önbizalmunknak, és mivel mozogni is muszáj közben, a fitten tartásban is segít. Éppen ezért egy egynapos kirándulásra is érdemes elindulni! A Magyar Nemzeti Parkok Hete alkalmából vasárnapig még sok túrára, programra kedvezményesen vehetünk jegyet. Ezek közül válogattunk össze néhány ötletet, ha kirándulóhelyet keresel.


Aggteleki Nemzeti Park
mindennap

Csak a Baradla-barlang felfedezésére három túra is rendelkezésünkre áll!


Őserdő-túra
vasárnap – ingyenes

A Bükki Nemzeti Park programja. Az egész napos kirándulás közben megismerkedhetünk a természetes erdőképpel a fokozottan védett, csak engedéllyel látogatható Őserdőben, ahol több mint kétszáz éve nem folyik gazdálkodás.

 


Balaton-felvidéki Nemzeti Park

Látogatás a Diás-szigetre
szombat

A kirándulás keretében bemutatásra kerül a “Matula-kunyhó”, valamint a Berek írójának, Fekete Istvánnak, illetve a természettudós Vönöczky Schenk Jakabnak az emlékszobája. Hallhatnak az érdeklődők a kis-balatoni halászatról és a terület halairól, valamint a Kis-Balaton különleges madárvilágáról.

2 medencét 1 csapásra geotúra
vasárnap

Az út során felfedezhetjük a Pannon-tavat idéző Kula-domb csíkos homokfalát az előtte heverő, vasas oldatok által vörösre festett miniatűr megkövesedett élőlényekkel, majd feltekinthetünk a Hajagos bazaltbányájának hatalmas kővé vált buborékjaira. Ugyanitt találkozhatunk a „fröccsöntött bazalt” – vulkanológus körökben peperit névre hallgató – kőzetkülönlegességgel, állhatunk egyik lábunkkal a Tapolcai-, másikkal a Káli-medencében egy különlegesen lenyűgöző kilátóponton, és randevúzhatunk a jégkorszak „vizsgaremekeként” ránk hagyott kőfolyásával.


Duna-Ipoly Nemzeti Park

Tanösvény kicsit másként – Teknős túrák
szombat

A Királyréti tanösvény újabb titkok felfedezése várja látogatóit idei Teknős túráin. A Börzsönyt megismerni vágyó természetjárók barangolhatnak erdőben, átkelhetnek hegyi patakon, láthatnak különleges helyeket, növényeket és állatokat. A séta alkalmat nyújt a védett mocsári teknősök életének részletesebb tanulmányozására.

Milyen a kilátás egy katonai repülőtér irányító tornyából?
szombat

A Kilátás a Kis Strázsa-hegyi kilátó toronyból nevű túra során meglátogatott kilátó az első világháború előtt már állt, az esztergomi repülőtér irányító tornya volt. A háborúk során fontos stratégiai szerepet töltött be a Pilis utolsó magaslatán épült torony, hiszen innen körpanoráma nyílik az alatta elterülő Kisalföldi síkságtól, a Gerecse vonulatain át, a Pilis- és a Visegrádi-hegység ormaira és Dorog, illetve Esztergom városára. A toronyhoz a természetvédelmi oltalom alatt álló Strázsa-hegyi tanösvényen vezet az út, ahol megfigyelhetőek a területre jellemző védett növények és egyes állatfajok bátor példányai.

Kenuval a szentendrei Duna-ágon
vasárnap

Kisoroszitól a Tahi hídfőig tartó hangulatos kenutúrával várják a családokat, baráti társaságokat. Miközben a kb. 10 km-es (folyásirányú) út során megismerjük a folyópart élővilágát és természeti értékeit, testünk is könnyű edzésben részesül.


Fertő-Hanság Nemzeti Park

Kenutúra a nádasban
szombat

A 3 órás vízitúra során a Fertő zegzugos csatornáinak és a nádasba záródott belső tavainak élővilágát fedezzük fel a Vízi Rence Túraútvonalon haladó kenutúra alkalmával. 3 és 4 fős kenukkal haladva, a nádas mocsár vízi ösvényének érdekes mocsári növényeivel és a nádas rejtekében élő állatokkal találkozhatunk.


Hortobágyi Nemzeti Park

Extra szafari program
mindennap

A vadasparkban a nagyvadak testközelből történő megtekintésére extra szafari program keretében van lehetőség. A túra során terepi autóval lehet a vadlovak és őstulkok közelébe menni.

 

Kézműves foglalkozások
mindennap

A kézművesudvarban az e tájra jellemző kézműves mesterségekbe nyerhetnek bepillantást a látogatók. A Magyar Nemzeti Parkok Hete alkalmából ezen a hétvégén „egyet fizet kettőt kap” akció keretében egy áráért két foglalkozáson vehetnek részt az egyéni vendégek.

Virágzó lápok túra
szombat

A Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet méltán legszebb kincsei közé sorolhatjuk a jégkorszaki maradványként számon tartott beregi lápokat, melyek több olyan növényt és növénytársulást őriztek meg a mai napig, melyek országos szinten is jelentősnek mondhatóak. Túránk során a
Bábtavára látogatunk, ahol szemügyre vehetjük a láp kora nyári virágzású, értékes növényeit. A Bábtava fokozottan védett terület, csak szakvezetéssel látogatható!

 

A Magyar Nemzeti Parkok Hete programjairól részleteket itt találsz: magyarnemzetiparkok.hu.

Ki az a Kozma Rita?

Legolvasottabb cikkek

Shop

Kapcsolódóbejegyzések

Ezek is érdekelhetnek: